Amikor elkezdtünk légzsákvásznakból és különböző újrahasznosított autókárpitból, illetve bőrből táskákat készíteni, még mi sem gondoltuk, hogy egy csomó jópofa meglepetéssel találkozunk majd.

Van olyan barátod, szeretted, akinek már nem tudsz milyen ajándékot venni, mert már vagy kilőttél minden lehetőséget, vagy mindent megvett már magának?

Bármerre nézel, bármerre mész, szinte már minden karácsonyi pompában díszeleg. Megindult a vásárlási őrület, az agyalás, hogy kinek, mit tegyél a fa alá. A webshopok, a nagy áruházak és a bevásárlóközpontok polcai roskadásig vannak mindenféle földi jóval, hívogatnak, hogy vedd meg őket szeretteidnek.

Jó néhány hónapja már annak, hogy az egyik blogbejegyzésünkben arról meséltünk, hogyan találtunk egymásra Bessenyey Zoli, korábbi autóversenyzővel és műsorvezetővel, aki többszörös magyar, szlovák, valamint kétszeres Európa bajnokként 2016-ban, egy súlyos balesetét követően kerekesszékbe kényszerült. Abban a cikkben arról is írtunk, miként alkottuk meg számára a gond nélkül használható WheelchAirBag-et. Akkor az igényeinek megfelelő módon alakítottuk ki azt az újrahasznosított légzsákból készült hátizsákot, illetve egy övtáskát, amelyet kerekesszékkel is problémamentesen tud használni. Az volt a prototípus. De itt nem állt meg a fejlesztés. És az együttműködés sem.

Ha kutyád van, tuti te is mindent megteszel érte, megveszel mindent neki, amire szüksége van, hogy a lehető legkomfortosabban érezhesse magát melletted. Ez gyakorlatilag nem is kérdés, hiszen egy felelős gazdi a legjobbat szeretné kis társának. 

Így van ez mindennel. A legjobb étellel, a legjobb fekhellyel vagy éppen a legjobb kutyaruhával.

„A stílus maga az ember”. Ezt a több száz éves Buffon idézetet valószínűleg nincs ember, aki ne hallotta volna még. Persze, az, hogy milyen a stílusunk, és itt egy kicsit már messzebbre tévedve, milyen módon öltözünk, azt az évtizedről-évtizedre változó, finomodó korszellem és a divat is befolyásolja.

És ha már divat, akkor szinte az is egyértelmű, hogy mára már ez az egyik legnagyobb szemetet termelő, pontosabban a második legnagyobb környezetszennyezéssel járó iparág. És itt egyrészt arról kell beszélnünk, hogy mennyi felesleges szemét keletkezik a fast fashion hódítása miatt, másrészt arról, hogy a ruhaneműk gyártása közben elképesztő terhet rovunk a környezetre.

A légzsák az autók biztonsági berendezéseinek egyik legfontosabb eleme. Remélhetőleg funkció közben sosem látjuk őket és örökké a kocsink rejtett zugaiban pihennek. De mi a helyzet a roncs autókkal? És a bennük rejlő légzsákokkal?

Mielőtt belemennénk abba, hogy miként lehet egy légzsákból táska, fontos megjegyezni, hogy ezek a - nevezzük moduloknak - veszélyes hulladéknak minősülnek. Tárolásuk és esetleges megsemmisítésük is különös odafigyelést igényel.

Ha egy képzelet szárnyra kap, és teret adsz a megvalósításnak, akkor onnan már csak pár lépés választ el attól, hogy a technikádat, termékedet folyamatosan innováld.

Így történt ez a légzsákokból, autó üléshuzatokból, bőrökből és biztonsági övekből készült táskák fejlesztésével is. A kezdeti kiindulási pont a roncsautók különböző darabjainak újra hasznosítása volt, ebből álmodtuk meg végül az „Útra hasznosítva” szlogent is.

A Back2Bag márka alakulása egy igazi szerethető történet. Egy szárba szökkent gondolat, amely hasznos, praktikus, egyedi divattáskákban öltött testet. Kezdetekben, ahogy adta magát egy anyag, egy légzsák, egy bőr, amelyeket a roncsautókból nyertünk, egyfajta irányvonalat adtak a tervezéshez, méretekhez.

Bessenyey Zoli neve valószínűleg ismerősen cseng minden autósport rajongónak, de azok számára is, akik szeretik a különböző autós műsorokat. 

Ő az a sportember, aki többek között bezsebelt négy magyar, három szlovák, valamint két Közép-Európa bajnoki címet, majd kétszeres Európa-bajnokként 2016-ban, súlyos balesetét követően kerekesszékbe kényszerült.

Bár már aktívan nem versenyezhet, azóta is fantasztikus munkát végez. Gőzerővel. Például nézzük csak LAPTIMING-ot. 

Bessenyei Zoli munkásságát mondhatnánk, hogy hivatalból követjük már évek óta, de nem. A baleset előtt és azóta is figyelemmel kísérjük, mert egy mérhetetlenül szimpatikus figurának találjuk.

Valahol mindig gondoltunk arra, hogy jó lenne vele felvenni a kapcsolatot valamilyen formában, aztán egyszer csak ő keresett meg minket. Őszintén mondhatjuk, hogy hatalmas pillanat volt az életünkben. Főleg, miután olyan elismerő visszacsatolást kaptunk a részéről a Back2Bag márkánkkal kapcsolatban, ami még a legkeményebb üzletember szemét is bepárásítaná.

Néhány évvel, de akár néhány hónappal ezelőtt is még gond nélkül vettél le a polcról a kasszánál egy zacskót, amikor véletlenül nem vittél magaddal semmilyen szütyőt a vásárláshoz. (Ha eléggé környezettudatos vagy, már akkor sem tetted ezt gond nélkül, de a cikk most nem erről szól, így ez itt csak egy zárójeles megjegyzés.) Az utóbbi időben azonban – végre - leáldozóban van a nejlonok népszerűsége, ráadásul a környezetvédelmi jogszabályok is egyre szigorítják az elérhetőségüket.

A nejlonzacskók bevonásának híre gyorsan magával hozta, hogy sokan (cégek, hálózatok, magánszemélyek) ráálltak a többször használható vászontáskák gyártására, így többek között ezek kerültek a régi szatyrok helyére. A szépen logózott, mintás táskák azonban bár elsőre nagyon jó megoldásnak bizonyulnak a fenntartható jövő védelmének érdekében, ma már látszik, hogy ez sem lesz sokáig tartható megoldás.

Mint ahogy az élet a mindennapokba, úgy térünk vissza szépen lassan mi is a „piactérre”. Az elmúlt időszakban bár sok, a márka építése szempontjából fontosnak bizonyuló esemény napolódott el, de ezt a jó néhány hetet mi a háttérben ugyanúgy sok munkával, ötleteléssel és tervezéssel töltöttük, mint egyébként általában. Csak most csendben. Nem adtunk ugyanis hangot törekvéseinknek, nem értékesítettünk és nem is igazán kommunikáltunk. Egyszerűen azért, mert nem éreztünk annyira helyénvalónak, hogy most táskákat és kabátokat értékesítsünk, miközben sokkal nagyobb bajok vannak az országban, a világban.

Őszintén szólva, volt egy gyenge próbálkozásunk egy blogbejegyzésre is, még a karanténidőszak elején, de végül nem lett belőle semmi. Talán nem is véletlenül. Mert valahogy ezt az egészet úgy próbáltuk meg mi is kezelni, hogy „jó-jó, lehetne imidzset, meg márkát építeni ez idő alatt” valahogy az egész szemléletünkkel nem passzolt volna. És a felesleges szócséplésnek sem volt ott akkor helye.